Lecsapott az adóhivatal - Így csalnak a görögök
Egy országos razzia során minden ötödik esetben adócsalást derített fel a görög adóhatóság, írja a Focus.
Egy országos razzia során minden ötödik esetben adócsalást derített fel a görög adóhatóság, írja a Focus.
A Horizon Capital Management még júniusban függesztette fel egyik hedge fundját a görögök felé fennálló kitettsége miatt. A héten kiderült az is, hogy az alap 8%-os árfolyamesést szenvedett az elmúlt két hónapban a görög események miatt, de a héten a görög tőzsdei kereskedéssel párhuzamosan az alapot is újranyitják a befektetők előtt - írja a Reuters.
A héten nyitott ki újra a görög tőzsde, a legtöbb részvény árfolyama meredeken esett, a befektetők láthatóan igyekeztek kitárazni a görög eszközökből. A mostani árfolyam szinteken jogosan merülhet fel ugyanakkor a kérdés, hogy vajon érdemes-e már jó vételi lehetőségek után kutatni az elsősorban hosszabb távon gondolkodó, fundamentális megközelítést alkalmazó befektetőknek. A piacot semmiképpen sem érdemes egységként kezelni, érdemes az egyes instrumentumok között különbséget tenni. A bankpapíroktól úgy tűnik egyelőre még érdemesebb távol maradni, ugyanakkor lehet találni olyan ígéretes vállalatokat is, melyek még a várhatóan jelentősen romló görög gazdasági folyamatok mellett is jól teljesíthetnek.
A görög gazdasági minisztérium szerdán elismerte: az elmúlt hónapok komoly erőfeszítései ellenére előfordulhat, hogy forrásokat veszítenek a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusból, így azt kérik az Európai Bizottságtól, hogy tolja ki a forrásfelhasználás határidejét az idén év végéhez képest - írja a Kathimerini. A görög lap cikkében egyébként azt is megjegyzi, hogy ezzel nem Görögország az egyetlen EU-tag, amely 2015 végéhez képest halasztást kér a forrásfelhasználásban, hanem az olaszok mellett még további hat EU-tagállam is.
Meglepő, de a görög krízisnek már minimum egy pozitív hozadéka volt: a normális időkben is negyedrészben készpénzben működő gazdaságban 1 millió kártyát bocsátottak ki, és többszörösére nőtt a kártyahasználat júliusban. Csakhogy nem a plasztikokban rejlő hatalmas potenciált ismerték fel egy "Heuréka" jellegű elképesztő innovációs hullámban, hanem a bankokban ragadt pénzüket akarták valahogyan hasznosítani. Minimum kérdéses, hogy hosszabb távon is ennyivel népszerűbb marad-e a bankkártya az országban.
Megfelelő ütemben haladnak a tárgyalások Athénban a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között: tegnap a nyugdíjreformról egyeztettek a munkaügyi miniszterrel, ma pedig a pénzügyminiszterrel tárgyalnak a görög privatizációs alap létrehozásáról és a bankok feltőkésítéséről, míg ha minden jól megy szerdán be is fejeződhet a tárgyalások első köre. A görög kormány úgy tervezi, hogy két héten belül szavazásra bocsátja az új hitelprogramról szóló egyezséget az athéni parlamentben.
Egyelőre több a nézeteltérés, mint az egyetértés a görög nyugdíjrendszer átalakításáról Athén és hitelezői - az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) - között zajló tárgyalásokon.
Nem valószínű, hogy a görögök újra az EKB-hoz fordulnának a szükséghitel megemeléséért a következő hetekben, mivel a bankrendszer likviditása jelentősen javult - értesült a Reuters.
Az új hitelprogram első részleteként augusztusban 24 milliárd euróhoz juthat hozzá Görögország - értesült a Szirizához közel álló görög Avgi napilap.
Piaci szakértők szerint nagy, akár 20 százalékos zuhanással kezdhet hétfőn az athéni tőzsde fő árfolyamindexe az elmúlt öt heti kényszerű zárva tartás után.
Görög médiaértesülések szerint nem nagyon közelednek az álláspontok az athéni kormány és a hitelezők között az új segélycsomagról folyó tárgyalásokon, miközben a küszöbön álló törlesztések miatt szorít az idő a megállapodásra. Egy szombati német lapértesülés már szintén abba az irányba mutatott, hogy a nézetkülönbségek miatt borulhat a megállapodás menetrendje, illetve esetleg egy újabb áthidaló hitelnyújtása is szükségessé válhat.
Spanyolországban is a görögországihoz hasonló helyzet alakulhat ki, ha olyan a megszorításoknak vetik alá, mint Görögországot tették - jelentette ki Jánisz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter a spanyol El País lapnak adott interjúban.
A német Focus magazin szombati, "A menetrend nem tartható, Berlin veszélyben látja Athén mentőcsomagját" című cikke megkongatta a vészharangokat. Ezek szerint ugyanis a német döntéshozók attól tartanak, hogy nem tartható a harmadik mentőcsomagról szóló megállapodás menetrendje.
Az Európai Bizottság megítélése szerint "teljes mértékben összeegyeztethető" a brüsszeli feladatlistával és ütemtervvel a Nemzetközi Valutaalapnak a görög adósságszolgálat könnyítésére vonatkozó követelése, amelyet a washingtoni székhelyű nemzetközi szervezet előfeltételül szabott a Görögországot támogató harmadik pénzügyi mentőprogramban való részvételéhez.
Nem volt a görög kormánynak terve arra vonatkozóan, hogy Görögország elhagyja az eurózónát, inkább vészhelyzeti terve volt, ha valamiért erre kényszerült volna - jelentette ki pénteken Alekszisz Ciprasz. A görög miniszterelnök kénytelen volt megszólalni, miután kiszivárogtak volt pénzügyminisztere tervei.
A nagyobbik görög kormánypárt, a radikális baloldali Sziriza vezetése csütörtök este úgy döntött, hogy szeptemberre rendkívüli pártkongresszust hív össze az országnak nyújtandó újabb nemzetközi pénzügyi mentőcsomag feltételei kapcsán kialakult ellentétek rendezésére.
A Nemzetközi Valutaalap egyelőre nem száll be Görögország harmadik mentőcsomagjába, mivel úgy találták, hogy az ország magas eladósodottsága, illetve a reformok terén mutatott gyenge teljesítménye diszkvalifikálja a görögöket - értesült a Financial Times.
Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök csütörtökön a Sziriza központi bizottságával azt közölte, hogy szeptemberben rendkívüli kongresszusi ülést tarthat a párt, ahol arról dönthetnek, merre folytatja tovább a kormánypárt. Célja a jelenlegi, párton belüli megosztottság felszámolása.
Az euró a jelenlegi rendszerben nem fejlődhet tovább - állítja Barry Eichengreen, a Berkley Egyetem gazdaságtörténésze. A neves közgazdász az Alapblognak adott interjújában adósságkönnyítést sürget Görögország számára. Arra is figyelmeztetett: a kínai lassulás akár globális pénzügyi-gazdasági válsághoz is vezethet.
A görög kormány függetlenül attól, hogy egyetért-e velük vagy nem, törvénybe fogja ültetni azokat az intézkedéseket, amelyekre a július 12-i megállapodásban ígéretet tett, de azoknál nem többet - közölte Alekszisz Ciprasz görög kormányfő a Sto Kokkino rádiónak adott mai interjújában. Ciprasz beszélt a Szirizán belüli ellentétekről, esetleges előrehozott választásokról, és az adósságkönnyítésről is.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Az igazságügyi minisztérium hozta nyilvánosságra. Biden kampányígérete teljesülhet.
Aggodalomra adhat okot a madárinfluenza ugrása.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.